HELLEBRAND HENRIETT

festőművész

 

 

Bemutatkozás

 

Hellebrand Henriett festőművésznő

Szeretettel köszöntök minden kedves látogatót a honlapomon.

Szolnokon születtem 1976-ban egy művészcsaládban.

Dédnagyapám, Hellebrand Béla ötvös és festőművész volt, a pesti és külföldi szalonok sikeres alkotóművésze.

Nagyapám, Hellebrand Béla faszobrász és festőművész volt.

Édesapám Hellebrand István aki festőművészetével egyben volt tanítóm és példaképem.

 

Ratkai Julianna

Édesanyám Ratkai Julianna nagyon szépen festett vízfestékkel, temperával. Könyed ecsetkezelése, képeinek színvarázsa gyermekként is lenyűgözött.

Édesanyám leginkább arra tanított, hogy mindíg legyek hű saját magamhoz és az érzéseimre, a szívemre hallgassak. Hálás szívvel és nagyon nagy szeretettel gondolok rá, mert úgy érzem, hogy lelkem szabadságát, a szabadság fontosságát, annak megtartó erejét tőle kaptam.

A családban anyai nagyapám Ratkai József, mint az ősi világ tudója gyönyörűen mondott regéket, meséket. Tátott szájjal hallgattuk napestig előadó művészetét. Azóta sem hallottam senkit olyan csodálatossan ősi népi meséket, regéket mondani.

Számomra természetes volt, családom művészi küldetésének folytatása. Tanulmányaim elvégzése után, a Szalay kiadónak készítettem pasztellel és olajjal illusztrációkat. Majd a festék után, egy másik matéria, az agyag bűvkörébe kerültem. Évekig kerámiáztam, új mázakkal kísérleteztem, különböző rendezvényekre készítettem emlék plaketteket, kézzel festett vázákat, szobrokat.

Kreatív hajlamomat mindig megfűszerezte az a sok spirituális élmény, melyet gyerekkorom óta hordozok magamban. Régóta látok, érzek, megálmodok dolgokat, így természetes volt, hogy megalkossam saját ihletett jóskártyámat, mely használata a jósláson túl egyaránt alkalmas a mélyebb önmegismerésre.

A festészet számomra több mint az önkifejezés eszköze, hiszem, hogy a festményeim önálló életet élnek és létükkel pozitív befolyást gyakorolnak környezetükre. Célom, hogy élethű ábrázolással adjam át egy velünk párhuzamos mitikus világ üzenetét, valamint az, hogy a festészet újra közkedveltté váljon, s teret hódítson az alkotó képzelet világa.

Régóta dédelgetett álmom vált valóra, amikor kiadásra került első meseköyvem a "Kázmér Úr és a csodabarlang", aki szívesen kalandozik a képzelet csodás világában annak szeretettel ajánlom.


Remélem, hogy a galéria alkotásai örömet fognak szerezni az idelátogató festmény rajongóknak.

 

 

Verseimből ...

Hellebrand Henriett verse

Üres vászon

Hófehér üres vászon, a festékbe mártott világ ölelő karja,

most árván tekint reám, fessek újra, ezt akarja.

Szemem a palettán az olajzöld fáradt nyugalmát magába szívja, kezem alkotó erejét, most e színtől várja.

Üres még a vászon, hófehér az álma, beleálmodja magát egy színes új világba.

Benne vagyok én is ebben az álomban, elmerülök a színek Fény birodalmában.

Lelkem egy láthatatlan erő szólítja magához, vonz az üres hófehér vászonhoz.

Ecsetem, mint egy ezüst híd a képzeletem és a vászon között nekifeszül, s a gondolatok mögül átengedi a száguldó festéket, mely a hófehér vászonra vetül.

Sodródik a Lelkem, utazik a színekkel, eggyé válik a vászon képekkel.

Üres vászon vagyok magam is, melyre csodás színképeket a Lélek kivetít.

Ecsetem lélekhídja, a hit maga, hogy sok csodának vagyok hű alkotója.

Miként a teremtésben Isten, engem is megálmodott egy Fény-színben.

Úgy álmodok én is bele e világba, ezer csodát a vászon ölelő karjába.

Mégis egy maradt csupán a legnagyobb álmom, had maradjak csak egy hófehér üres vászon!